Like this:

Chili tegnap volt 11 éves. A vén csoroszlya Mortadella korának megfelelő fizikai erőben van, nagyjából egészséges is, bár van ez az emlődaganata, és farkasvakságban szenved egy éve.

Vanda harmadik alomjában négy szürke szuka született, egyikük halva, egy másik másnap halt meg. Ketten maradtak tehát, Chili és Chelsea. Chili erőszakos, domináns természete hamar kiütközött, és egészen 2 évvel ezelőtti ivartalanításáig ez jellemezte leginkább. Borzasztóan erős, energikus kutya volt fiatalon, hatalmas mozgásigénnyel. Gyakran száguldozott körbe-körbe a kertben (ezt azóta csilizésnek hívjuk), egyszerűen nem lehetett lefárasztani. Sokszor enyhe emelkedőn felfelé is olyan erővel húzta a bringás Gazdit, hogy az nem tudott elég gyorsan pedálozni ahhoz, hogy ne Chili diktálja az iramot. Mostanra lehiggadt, egyre többet pihen, ha sétálunk, már nem száguldozik, inkább kényelmesen poroszkál.

Egyszer csúnyán kiszabta a kezemet; Vandával és Dödivel verekedett, én pedig megpróbáltam szétválasztani őket. Chili az adrenalin okozta agyviharában harapott mindent, ami hozzáért, de valahogy végül eljutott a megfelelő helyre az információ: a gazdinéni karját marcangolja. Borzasztóan fájt, nem is emlékszem pontosan, mi történt ez után. Azt tudom, hogy a pehelykönnyű Dödit felkaptam és kidobtam a kerítésen kívülre, aztán valahogy Vandát és Chilit is sikerült szétválasztani. Vastag pulcsin keresztül is két mély lyukat fúrt a csuklómba, az alkarom tele volt felszínes harapásokkal, véraláfutásokkal, és karmolásnyomokkal. A kutyákban ennél lényegesen kevesebb kár keletkezett.

Chili az egyetlen kutyánk, aki valaha azt mondta a vacsorájára: „nem kérem, már jól laktam.”. Igaz, csak egyszer fordult elő. Már nagyobbacska kölykök voltak Chelsea-vel, amikor átszöktek a harmadik szomszédba. Először észre sem vettük, csak amikor már Misi is lelépett. Előtte hosszasan kaparászta az ajtót (amit nem soha szokott), de mire kimentünk, már csak a farkát láttuk a szomszéd kert ribizlibokrai fölött, majd eltűnt. Rövid idő múlva három farok galoppozott visszafelé; Misi ugyanis azért kaparta az ajtót, hogy szóljon, a két kis nyavalyás lelépett, ám mivel mi nem reagáltunk, elment értük és hazahozta őket. A két kislány óriásira püffedt hassal érkezett vissza, elégedetten elterültek, és elaludtak. Az órákkal később kínált vacsorájukra épp csak rápillantottak, de megmoccanni már nem voltak hajlandóak. Sosem tudtam meg, mit zabáltak fel.

Chili imád autózni, szinte transzban ül a kocsiban, és figyeli a forgalmat. Egyik nap kora reggel, még sötétben indultunk vele útnak, és halálosan ideges lett attól, hogy nem lát semmit. Az orrát az üvegnek nyomva leste, hol van az ő drága forgalma. Aztán rájött, hogy a fénnyel jönnek a kocsik, és mindig nagyon rákészült, hogy elkapja azt a néhány tized másodpercet, amíg mellénk érve látni lehet őket. Ahogy virradni kezdett, szemmel láthatóan megnyugodott, testtartása lazult, helyre állt az élete rendje.

De amit a legjobban szeret a világon, az az anyaság.