Piperkőc Dömper (2002. jan. 25 -)
Dömpi
Szülők: Misha és Chili
Nagyon vidám. Kedvenc elfoglaltsága a hanyatt fekve birkózás (közben nyinyeg), és a rajongás. Eredetileg fekete volt, de két éves kora körül szürkére változott a színe – a fülei kivételével, azok feketék maradtak. Malamutoktól szokatlan módon remek jelző- és házörző kutya. Halálosan retteg a dörgéstől.
Üdvözlöm,
bocsánat, hogy itt keresem meg a problémámmal, de hosszas keresgélés után találtam a honlapot, és az itt olvasottak miatt akarok kérdezni Öntől.
Dömpi esetéről lenne szó.
A mi kutyusunk Döme jár most annyiban hasonló “cipőben”, hogy nagyon valószínű neki is amputálni kell az egyik első lábát. 4 hete autó ütötte el, és azóta sem hajlandó egy picit sem terhelni a lábát, csak lóg, úgy húzza. Egyenlőre orsó ideg bénulás a legvalószínűbb diagnózis, de még egy másik állatorvos is megnézi.
Egyébként Döme 2 éves labrador keverék.
Olvastam, hogy a nagyobb testű kutyák esetében több orvos is ellenzi az első amputációt, és ezért minden pro és kontrát, jó és rossz esetet keresek a témában, hogy jól tudjak dönteni.
Döme kb 40 kg. Dömpi súlya gondolom kisebb, de alkatra hasonlónak tűnik.
Szeretném, ha megosztaná velem a tapasztalatát, hogy érdemes-e az amputáció mellett dönteni, vagy…
A bejegyzéseket olvasva én optimistább lettem, remélem megerősít ebben.
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel
Tóthné Gaál Viktória
By: Tóthné Gaál Viktória on 2011/01/31
at 22:39
Kedves Viktória!
Sajnálom, hogy ilyen szomorú apropóból kell “találkoznunk”. Borzasztó dilemma, és már magának az amputációnak a lehetősége is ijesztő, én is ezeket éltem át.
Mivel nálunk egyértelmű volt a diagnózis (daganat), és már minden erőfeszítésünk ellenére kifekélyesedett, nem volt más választásunk. Megbízom az orvosunkban, tudom, hogy amit meg lehet tenni, azt megteszi, épp Dömper volt az, akinek már korábban egy szinte reménytelen állapotban megmentette az életét. Tehát kénytelen voltam beletörődni, hogy amputálni kell. Nagyon nehezen ment. Én is érdeklődtem fórumokon, ahol mindenki azzal biztatott, hogy a kutyát kevésbé fogja megviselni a műtét, mint engem. Igazuk lett, Dömpi jól van, jól mozog, nem volt semmi komplikáció.
Döme esetében kissé más a helyzet, hisz nem egyértelmű még a diagnózis. Én hasonló helyzetben mindenképpen megnézetném más állatorvossal is, lehetőleg olyannal, akinek van ortopédiai tapasztalata is (a miénknek szerencsére van).
Azt hiszem, akkor döntenék az amputáció mellett, ha semmi remény nem lenne a gyógyulásra, emellett állandó fájdalmai lennének, és egyértelműen lelkileg, fizikailag megviselné ez az állapot. Vagyis hogy Döme betegként tekint-e magára, és ez meglátszik-e a viselkedésén és az életkedvén, vagy pedig nem viseli meg különösebben a dolog, csak nem lép rá.
Ha bármilyen remény van a gyógyulásra, várnék.
Csak akkor egyeznék bele, ha nincs más választás, és ő szenvedne.
Bár most már tudom, hogy a műtét minket, gazdikat jobban megvisel, mint a kutyát, és Dömpi jól van, az életminősége romlott, hisz nem tudom a megszokott sétákra, kirándulásokra vinni, hisz ez megterhelő lenne neki.
Ha van még kérdése, keressen nyugodtan, ha tudok, segítek.
Dömének jobbulást!
Üdv.
Szabó Kata
By: Tyereskova on 2011/02/01
at 14:29