Szerző: Tyereskova | 2010/10/14

Chili elment

Chili tegnap délelőtt tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket. Képtelen vagyok felfogni. Pipacsot tegnap óta több alkalommal is Chilinek szólítottam, néha észre sem veszem. Ma egész nap a régi naplókat lapozgattam, róla szóló bejegyzéseket keresve. Kutyáinknak mindig vannak becenevei, Chilinek 2002-ben a SLCSNT Chili nevet adtuk: Semmit Lassan Csinálni Nem Tudó Chili – talán ez jellemezte a legjobban. Na meg az Idegfűrész Chili. Egyszer halálra rémített. Vacsorához készülődve éles visítást hallottam. Chili a kenneljében két lábon a háza tetején állt, egyik mellső lábával a kennel kapu felső részére támaszkodva, orrgombja pedig beleakadt az oszlop tetejénél lévő apró kampós szögbe. A csodával határos módon alig sérült meg.

Egész életében borzasztóan erős, energikus, erőszakos, szenvedélyes, nyughatatlan és imádni való kutya volt.  Bár az ő hirtelen elvesztése sokkal jobban megviselt, mint a rövidebb-hosszabb ideig betegeskedő kutyáink távozása, hálás vagyok a sorsnak, hogy egész életét jó egészségben, jó erőben élhette le.

8 hetesen

Kedvenc helyén, a háza tetején

Egyik kölykével, Natasával

Reklámok
Szerző: Tyereskova | 2010/09/26

Chili 11 éves

Chili tegnap volt 11 éves. A vén csoroszlya Mortadella korának megfelelő fizikai erőben van, nagyjából egészséges is, bár van ez az emlődaganata, és farkasvakságban szenved egy éve.

Vanda harmadik alomjában négy szürke szuka született, egyikük halva, egy másik másnap halt meg. Ketten maradtak tehát, Chili és Chelsea. Chili erőszakos, domináns természete hamar kiütközött, és egészen 2 évvel ezelőtti ivartalanításáig ez jellemezte leginkább. Borzasztóan erős, energikus kutya volt fiatalon, hatalmas mozgásigénnyel. Gyakran száguldozott körbe-körbe a kertben (ezt azóta csilizésnek hívjuk), egyszerűen nem lehetett lefárasztani. Sokszor enyhe emelkedőn felfelé is olyan erővel húzta a bringás Gazdit, hogy az nem tudott elég gyorsan pedálozni ahhoz, hogy ne Chili diktálja az iramot. Mostanra lehiggadt, egyre többet pihen, ha sétálunk, már nem száguldozik, inkább kényelmesen poroszkál.

Egyszer csúnyán kiszabta a kezemet; Vandával és Dödivel verekedett, én pedig megpróbáltam szétválasztani őket. Chili az adrenalin okozta agyviharában harapott mindent, ami hozzáért, de valahogy végül eljutott a megfelelő helyre az információ: a gazdinéni karját marcangolja. Borzasztóan fájt, nem is emlékszem pontosan, mi történt ez után. Azt tudom, hogy a pehelykönnyű Dödit felkaptam és kidobtam a kerítésen kívülre, aztán valahogy Vandát és Chilit is sikerült szétválasztani. Vastag pulcsin keresztül is két mély lyukat fúrt a csuklómba, az alkarom tele volt felszínes harapásokkal, véraláfutásokkal, és karmolásnyomokkal. A kutyákban ennél lényegesen kevesebb kár keletkezett.

Chili az egyetlen kutyánk, aki valaha azt mondta a vacsorájára: „nem kérem, már jól laktam.”. Igaz, csak egyszer fordult elő. Már nagyobbacska kölykök voltak Chelsea-vel, amikor átszöktek a harmadik szomszédba. Először észre sem vettük, csak amikor már Misi is lelépett. Előtte hosszasan kaparászta az ajtót (amit nem soha szokott), de mire kimentünk, már csak a farkát láttuk a szomszéd kert ribizlibokrai fölött, majd eltűnt. Rövid idő múlva három farok galoppozott visszafelé; Misi ugyanis azért kaparta az ajtót, hogy szóljon, a két kis nyavalyás lelépett, ám mivel mi nem reagáltunk, elment értük és hazahozta őket. A két kislány óriásira püffedt hassal érkezett vissza, elégedetten elterültek, és elaludtak. Az órákkal később kínált vacsorájukra épp csak rápillantottak, de megmoccanni már nem voltak hajlandóak. Sosem tudtam meg, mit zabáltak fel.

Chili imád autózni, szinte transzban ül a kocsiban, és figyeli a forgalmat. Egyik nap kora reggel, még sötétben indultunk vele útnak, és halálosan ideges lett attól, hogy nem lát semmit. Az orrát az üvegnek nyomva leste, hol van az ő drága forgalma. Aztán rájött, hogy a fénnyel jönnek a kocsik, és mindig nagyon rákészült, hogy elkapja azt a néhány tized másodpercet, amíg mellénk érve látni lehet őket. Ahogy virradni kezdett, szemmel láthatóan megnyugodott, testtartása lazult, helyre állt az élete rendje.

De amit a legjobban szeret a világon, az az anyaság.

Szerző: Tyereskova | 2010/08/18

Dömper, az én Nick Vujicicem

Szerző: Tyereskova | 2010/07/05

Egészségügyi helyzetjelentés

Dömpi jól van. Varratszedéskor az állatorvos rendkívül szépnek találta a sebet, és a szőre is elkezdett kinőni. Már rá is fekszik arra az oldalára , biztos boldog, hogy végre úgy fekhet, ahogy épp kényelmes neki. Guba érkezésekor nagyon izgatott, ugyanakkor óvatos volt, sokáig hörgött, ha a kiskutya közeledni próbált felé, de egyszer csak elmaradt a hörgés. Kissé feszülten, de megengedte, hogy Guba körbeszimatolja, és adjon neki egy puszit.

Visszaköltözött a többiekhez, és ma jó nagyot sétált a kertben. Jól mozog, de látszik, hogy hamar elfárad. Már csak nagyon ritkán szorul el a torkom, ha ránézek.

Chili emlőduzzanatáról a másik blogban már szót ejtettem; lázas volt, és az egyik cicijében egy kemény duzzanatot fedeztem fel, ami másnapra a duplájára nőtt, jóval keményebb lett, piros volt, és egy helyen mintha sebesedés indult volna meg.  Az állatorvos szerint ez  feltehetően emlődaganat, ami a növekedésével gyulladást okozott a környező szövetekben, de biztosat persze csak sebészeti  feltárás és szövettan  után lehetne mondani. Az álvemhesség miatti mastitis nem jöhet szóba, hisz Chili teljesen ki van pakolva, ám én nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez  nem valami efféle volt. Korábban írtam már Chili “fejben tüzeléséről”,  tényleg bármire képes, csak anya lehessen. A mostani mizéria is Pipacs tüzelésének idején kezdődött, emlékszem, hogy Chilinél a vizsla tüzelésekor tapintottam enyhén duzzadtabb emlőket, de akkor nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Az orvosnál antibiotikumot és szteroidot kapott, és ha láztalanná válik, valószínűleg műteni kell.

Ám időközben megérkezett Guba, a hat hetes vizsla, és Chilinek egy csapásra elkezdett lelohadni a duzzanata. Jóval kisebb, puhább, és a bőrpír is elmúlott. Bár lázasan sem volt rossz a közérzete, tegnap már kifejezetten jó kedve volt, a tekintete is sokkal élénkebb.

Szerző: Tyereskova | 2010/06/30

Aggasztó napok után minden rendben

A műtét 4. napján, pénteken Dömpi feltűnően jókedvű volt, sokat hízelgett, tolta és csavargatta magát, nagyon bátran mozgott, túl bátran. Amikor megpróbált felmászni az ágyra, megbillent, és alaposan beütötte a csonkját az ágy szélébe. Sokáig sírt és panaszkodott, és szemmel láthatóan lelkileg is megviselte a dolog. Szombat-vasárnap alig mozgott, fájdalmai voltak, nagyon passzívan viselkedett, kicsit be is lázasodott. Többször kapott Algoyrint, láza lement, és minden bizonnyal a fájdalmai is megszűntek, mostanra megint vidám, de jóval óvatosabb, az ággyal nem próbálkozik. Sokszor masszírozom, látom, hogy kényelmetlen neki mindig ugyan azon az oldalán feküdni. Tegnap már kétszer is feküd hason, alapvetően jó a kedélye, és bár imád bent lenni, kicsit unatkozik szerintem. Ha kimegyünk, érdeklődik, szimatolgat, de hamar elfárad. A szőre kezd kinőni. Holnap varratszedés.

Szerző: Tyereskova | 2010/06/24

Dömpi rossz!

A korábbi műtétjénél a rakoncáját operálták ki belőle, most meg az éhségközpontját gátló idegpályákat, ezek szerint ez kutyánál a jobb mellső lábban található. Főzés közben a lábam alatt ugrál, hacsak közelébe megyek bármilyen ehető dolognak, fürgén odabiceg, forog, és ha nem figyelek, képes kilopni a kezemből az ételt. Normális esetben ezért szidás vagy fül-tasli jár, de most képtelen vagyok szigorúan letolni, így egyre szemtelenebb. Mikor ki kell mennie, rendkívül nehézkesen mozog, el akarja hitetni velünk hogy nem tud menni, bezzeg befelé jóval fürgébben purgécol, egyszerűen imád bent lenni (pici adalék a “nagy testű kutyák szenvednek a lakásban” örök vitához). Ma két lábra állva hízelgett egy kicsit, átkúszott a Gazdi karja alatti, valamint Pipacs és a szék közötti szűk helyen, már nagyon ügyesen mászik fel az ágyra, és le onnan. A TV alatt, illetve az ajtónál fekszik legszívesebben, ez utóbbi különleges hely lehet, mert sok monster, köztük  Molly is imád ott feküdni.

Szerző: Tyereskova | 2010/06/23

Kontroll

Dömpit ma vittük vissza kontrollra. Az autóban nem volt hajlandó lefeküdni, és folyton megpróbált a hátsó ülésre mászni, ez a rendelő előtt végül sikerült is neki. A váróban, és a vizsgálóasztalon is megszeppenten kucorgott, megpróbált volna elbújni, jobb híján bedugta a fejét a Gazdi hóna alá. A sebe rendben van, kapott két szurit, ha továbbra is panaszmentes, varratszedésre kell csak visszamenni, egy hét múlva.

Látszik hogy unja már a bal oldalán való fekvést, időnként próbál új testhelyzetet felvenni, előtte hosszan forog körbe-körbe, végül ugyan úgy fekszik le. Adtunk rá egy pólót hogy ne nyalogassa a sebet, nagyon csinos benne, bár ő minden bizonnyal nagyon utálja. Ma kora reggel ártatlan képpel felszivárgott az ágyra, ettől rendkívül boldog és ellazult lett, később egyedül le is jött onnan minden baj nélkül. Kint pedig hosszan kapart kakálás után, ami nem mindennapi egyensúlyérzékéről tesz tanúbizonyságot.

Kicsit megnyugodtam, de a gombóc a torkomból csak lassan múlik el..

Szerző: Tyereskova | 2010/06/22

Másnap

Minden rendben. A seb nem vérzik, nem gyulladt. Az altatószerek  hatása viszonylag hamar elmúlt, emiatt tegnap kora délután egy ideig nyafogott, nyöszörgött. Az állatorvossal egyeztetve kapott fájdalomcsillapítót, azóta nem panaszkodik. Evett, ivott, de kimenni semmiképpen nem akart – mert imád bent lenni, és azt hiszi ki kell mennie a helyére -, úgy kellett kiparancsolni egy kis egészségügyi sétára. Az éjszakát nyugodtan töltötte, néha motoszkált, helyet változtatott, ha simogatni kezdtem hempergett a hátán, mosolygott. Néha megpróbált a műtött felére lefeküdni, de érezte, úgy nem jó.

Ma reggel is csak erélyes noszogatásunkra volt hajlandó kimenni, kint azonnal elvégezte minden dolgát. A többiek rendkívül  érdekesnek találták a szagát – még érezni rajta a műtőszagot -, de annyira édesek voltak, mindenki, még Molly is óvatosan közeledett hozzá. Már tegnap is egész ügyesen mozgott annak fényében, hogy reggel amputálták a lábát. Bármilyen kajával kapcsolatos tevékenységre azonnal felkel, nagyon fürgén háromlábazik, még kicsit ugrál is. Etetés előtt Dömpi mindig  dervis módjára pörög, ezt legnagyobb döbbenetemre tegnap is előadta, forgott mint a veszedelem. Valaha dolgoztam érsebészeten, sok beteg amputációját láttam, soha senki nem volt képes aznap felkelni, másnap sem nagyon, és nem is akartak. Azon gondolkodom, miért viselik ennyivel jobban a kutyák ezt a beavatkozást (és a sebészeti beavatkozások döntő többségét), mint mi, emberek. Emberek esetén ennyit számítana negatív irányban a betegségtudat, a kórházi körülmények, a hozzátartozók sajnálkozása, és a kórtermi rivalizálás, hogy ki a betegebb, kibe vágtak nagyobbat? A kutyák mindent olyan természetesen vesznek, minden tekintetben sokkal keményebbek mint mi, Dömper pedig különösen szívós, kemény csaj.

Jelenlegi állapotáról fotókat még nem teszek fel róla, még nekem is szoknom kell a látványt. Az a legijesztőbb benne, hogy jó nagy foltban leborotválták a szőrét, kötés sincs rajta, csak egy ezüst színű sebvédő spay-vel van lefújva.

Szerző: Tyereskova | 2010/06/21

Dömper lába

Mindenféle egyéb okok miatt ezt a blogot elhanyagoltam, és csak szomorú, tragikus híreket tettem fel. Így van ez most is, sajnos.

Dömpi – aki a Világ Legvidámabb Kiskutyája – mancsán kb. 4 hete fedeztem fel egy apró kinövést. Nem volt feltűnő, mintha az egyik talppárnája lett volna. Először csak egy apró seb lett rajta, majd a seb és a daganat egyaránt gyors növekedésnek indult.  Az állatorvos kevés esélyt látott a láb megmentésére, a tumor már átszőtte a teljes mancsot, így kivágni nem lehetett.

Ma volt a műtét, váll alatt amputálták a jobb mellső lábát. Bár a daganat miatt elég lett volna térd alatt amputálni, egy hosszú csonkra megpróbálna rálépni, ezért kutyáknál a teljes lábat levágják. Dömpi jól van, már teljesen éber,  fájdalmai nincsenek. Minden áron fel akar kelni – most épp fel is ült -, de még nem engedem. Egy fórumban olvastam, hogy a kutyákat nem viseli meg lelkileg a láb elvesztése, hisz nem tudja megszámolni, hogy csak 3 lába van nem 4, és nincs testképe sem, vagyis nincs tudatában annak, hogy hiányzik egy lába. Talán tényleg így van, Dömpi szempontjából jobb lenne, ha így lenne. Nekem azonban úgy tűnik, ő keresi a lábát, ahogy fel akar kelni, zavarja, hogy amire rá akar állni – mozgatja is a vállát -, az nincs, folyton nézi, hogy mi a baj, miért nem tud a megszokott módon felkelni.

Szerző: Tyereskova | 2010/06/10

Szolgálati közlemény

Minden információra szükségem lenne kutyák számára készített művégtagokról; van-e ilyen Magyarországon, ismer-e valakit, akinek a kutyája ilyet visel, vagy olyan szakembert, aki  ilyet el tudna készíteni.

Older Posts »

Kategóriák